A 2012 áprilisában átadott NoVa Park 25%-os éves látogatószám- és forgalomnövekedésével nem csak megszilárdította helyzetét, de a legjelentősebb bevásárlóközponttá vált az egymillió lakossal rendelkező Lubuskie tartományban. A bevásárlóközpont kézzel fogható sikere megerősítette és alátámasztotta a Futureal Csoport akvizíciós szándékát.

David Sharkey, a Caelum Development alapítója így nyilatkozott:
"Örülünk, hogy az a projekt, melybe szívünket-lelkünket beletettük, egy ilyen megbízható partner kezébe kerül. Biztosak vagyunk abban, hogy a Futureallal a NoVa Park tovább halad majd a megkezdett sikeres úton.. Szeretném kiemelni a két cég közötti kiemelkedően jó együttműködést, különösképpen barátommal, Futó Gáborral kialakult rendkívüli kapcsolatot, mely lehetővé tette ennek a jelentős projektnek a létrehozását. Úgy érezzük, ezen a ponton már elég erős a NoVA Park ahhoz, hogy bizonyítottan sikeres partnerünk gondjaira bízzuk és hozzálássunk új beruházásaink megvalósításához.."

" Hálásak vagyunk a Caulum Development –-nek a rendkívül hatékony együttműködésért. S külön köszönet illeti David Sharkey-t, akinek idinamikus üzleti szemlélete, optimizmusa, és energiája mindannyiunkat inspirált, még olyan nehéz időkben is, amikor az eurozóna jövője kérdésessé vált. Egy olyan kivételes fejlesztést hoztunk létre együtt, amely méltán válhatott a térség meghatározó központjává." – emelte ki Futó Gábor, a Futureal cég alapító-társtulajdonosa.

A NoVa Park üzletközpont a legnagyobb kereskedelmi létesítmény Gorzow Wielkopolski-ban, vonzáskörzete kiterjed az egymillió fős lakossággal rendelkező Lubuskie tartományra is. Az üzletközpont 32.400 négyzetméteres területén több mint 140 kiskereskedelmi egység, számos nemzetközi és lengyel márka kapott helyet, köztük olyanok is, amelyek még nem voltak jelen a helyi piacon pl.: a Stradivarius, Pull and Bear és a C&A.

Futureal