A második negyedévben 1,81 milliárd dolláros bevételt ért el a Facebook, ez 53 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A társaság jelentős mértékben javította eredményességét is. Míg a 2012 április-júniusi időszakban még 743 millió dolláros üzemi szintű veszteségről számolt be, addig az idei második negyedévben már 562 millió dolláros volt az üzemi nyereség.
A mobilhirdetési bevételek immár arányaiban 11 százalékponttal nagyobb részt hasítanak ki a Facebook reklámbevételeiből az első negyedévhez képest- akkor a mobilos forgalom az összes bevétel 30 százalékát tette ki. Zuckerberg bejelentése szerint a cég "hamarosan" több bevételt fog generálni a mobilból, mint az asztali számítógépekből.

Bár korábban a befektetők szkeptikusak voltak az új iránnyal szemben, mára a számok meggyőzték őket: a Facebook globálisan 1,15 milliárd aktív felhasználót vonz havi szinten- közülük 819 millióan már mobillal is jelen vannak a platformon- ez pedig azt jelenti, hogy egy év alatt 543 millióval nőtt a site telefonos letöltőinek száma.

A cég azt is bejelentette, hogy már 100 millió "butatelefonos" felhasználót is jegyez, mivel az egyszerű mobiltelefonok részére is tervezett egy illesztő alkalmazást nemrégiben.

Thomas Husson, a Forrester elemzője megjegyezte, hogy a facebookozók többsége ma már nem USA-beli, ám a mobilhirdetés bevételei amerikai hirdetőktől származnak. Ezen visszásság áthidalása átmenet kulcsfontosságú lesz abban, hogy a Facebook képes legyen fenntartani mobil hirdetéseinek jelenlegi árát- idéz a Marketingweek.

 

Marketinginfo