A cég fő tevékenységei a fém-szerkezet és öntvény gyártás során nélkülözhetetlen felületkezelési eljárás egyik módjához, az ún. szemcseszóráshoz szükséges szemcseszóró gépek tervezése és gyártása, valamint az ömlesztett anyag kezelés technológiai gépeinek, komplett rendszerének tervezése, gyártása és projekt-kivitelezése - írja az http://eupalyazatiportal.hu. Mindkét terület gépeinek gyártásakor a szükséges gyártókapacitás hiánya miatt a társaság kénytelen külső alvállalkozókat foglalkoztatni. A külső kooperációs gyártások esetén azonban előfordulhatnak ár, határidő és minőségi problémák. Ezek megszüntetése érdekében kívánja növelni a vállalkozás saját gyártó kapacitását, amelynek alapfeltétele a gyártó terület növelése. Az Abrazív Kft. az utóbbi években egyre jelentősebb arányban exportálja termékeit elsősorban Nyugat Európába. Termelése elérte azt a szintet, ahol a hatékonyság növelése szükséges, mely helyhiányában nélkülözhetetlenné tette egy új csarnok építését a bővítéshez megvásárolt – telephelye melletti – üres területen. A beruházás során egy 1000 négyzetméteres daruzott – részben alternatív energiatermelő berendezésekkel ellátott – gyártócsarnok épül, amelyben helyet kapnak iroda és szociális helyiségek is. A projekt keretében a termeléshez szükséges fémipari eszközök beszerzésére is sor kerül, így a társaság 8 db új korszerű CO védőgázas hegesztőgépet és egy új szalagos fűrészgépet vásárol. Az Új Széchenyi Terv DAOP 1.1.1/E-11 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiíráson 98 569 468 forintos támogatást nyert, 197 138 936 forint összköltségvetésű, 10 új munkahelyet teremtő fejlesztési beruházás 2012. szeptember 1-én kezdődött és várhatóan 2014. augusztus 15-én zárul. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.