Jelenleg is 100 százalékos kihasználtsággal működik a Bartók Udvar 2008-ban átadott első üteme. A Dél-Buda ütőerének számító Bartók Béla úton elhelyezkedő épületegyüttes összesen több mint 10 000 négyzetméternyi, „A” és „B” kategóriás irodaterületet, valamint 4 000 négyzetméter kereskedelmi és raktárterületet kínál bérlői számára. A kiemelkedő bérbeadási mutatók és a fokozódó kereslet a projekt folytatására ösztönözték a fejlesztőt.


Ugrásra készen

A jogerős építési engedély már rendelkezésre áll, folyamatban vannak a tárgyalások a lehetséges kivitelezőkkel és a finanszírozást nyújtó pénzintézetekkel. A projekt indítása a teljes terület 50 százalékának előzetes bérbeadását követően várható, ennek elérésében az InfoGroup a Cushman & Wakefield, valamint az Eston International szakértelmére támaszkodik. A Bartók Udvar vonzáskörzetében több egyetem is található, melyek közelsége különösen vonzóvá teszi az irodaházat IT- és telekommunikációs vállalatok, valamint szolgáltató központok számára. A kivitelezés a kezdéstől számítva körülbelül 18 hónapot vesz igénybe.


Modern megoldások, rugalmas elrendezés

Az átlagosan 1 800 négyzetméteres szintek kialakítása maximálisan igazodik az egyedi bérlői igényekhez. Valamennyi bérleményt jellemzik majd – a teljesség igénye nélkül – a nyitható, hangszigetelt ablakok, a belső árnyékolás, a felhasználóbarát, vibrálásmentes világítás, a korszerű hűtés-fűtés, a frisslevegő-befúvás, igény esetén dízel generátor. Az energiaellátás biztonságáról kétoldali független elektromos betáplálás, a hatékony üzemeltetésről pedig intelligens épületfelügyeleti rendszer gondoskodik majd. A magas színvonalú kivitelezés és az ehhez párosuló műszaki paraméterek alapján a fejlesztő célul tűzte ki a BREEAM-minősítés megszerzését.


Szolgáltatások karnyújtásnyira

A Bartók Udvar második ütemének leendő bérlői élvezhetik mindazokat az előnyöket, amelyeket a helyben és a közvetlen közelben elérhető szolgáltatások nyújtanak. Ilyen többek között az étterem, a kávézó terasszal, a belső zöld kert, a raktárbérleti lehetőség, a 24 órás recepciós és biztonsági szolgálat, az autómosó, a parkolóház és az elektromosautó-töltő. A közvetlen közelben számos bankfiók, postahivatal, oktatási, kulturális és egészségügyi intézmény, étterem, valamint egy bevásárlóközpont is található.


Barátságos, zöld környezet, kiváló közlekedés

A Bartók Udvar számos autóbusz és villamos útvonala mentén helyezkedik el, az M4 metró megállója 700 méterre található, a XI. kerületi kerékpárút pedig közvetlenül az épület előtt halad el. Az irodaház a belvárosból 15 perc alatt elérhető, több autópálya pedig alig 5 percnyi távolságban található.  Rövid idő alatt eljuthatunk a Kelenföld vasútállomásra, sőt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is könnyen megközelíthető.


Tekintélyes portfólió

A 100 százalékban magyar tulajdonú, 25 éve a magyar ingatlanpiacon jelen lévő InfoGroup cégcsoport ingatlanállományának jelenlegi értéke 33 millió euró, eddigi befektetéseik összege 84 millió euró. A 17 000 négyzetméteres komplexum létrejöttével újabb értékes beruházással gazdagodik a cégcsoport portfóliója.

 

 

InfoGroup