A jegybanki előrejelzés szerint az infláció az idén 2,0 százalék, jövőre 2,4 százalék lehet a korábban várt 2,1, illetve 3,2 százalék helyett. A GDP az idei 0,7 százalékos bővülés után 2014-ben 2,1 százalékkal növekedhet. Júniusban az MNB azzal számolt, hogy a gazdaság 2013-ban 0,6, jövőre 1,5 százalékkal nő. Valószínűleg a pozitív felülvizsgálat egyik oka, hogy az MNB szerint a növekedési hitelprogram beváltotta a hozzáfűzött reményeket, annak második szakasza, mely az ősszel startol, pedig 2 százaléknyit tehet hozzá a GDP-hez.


Ezért döntött így a jegybank

Megjelent a Monetáris Tanács állásfoglalása is a kamatdöntő ülés után. A "belső" makrogazdasági tényállások tekintetében a tanács véleménye nem változott, minden mutató (kockázati felár, inlfáció, belső kereslet) az enyhébb monetáris kondíciókat támogatta. A dokumentum szerint a kormányzati intézkedések egyes ágazatokban ugyan előidézhetnének áremelkedést, ezt azonban a gyenge belső kereslet visszafoghatja. Érdemi inflációs nyomás a gazdaságban nincs, a középtávú inflációs célt a tanács elérhetőnek tartja - már az Mt számára ez a legfontosabb mutató.

Előzetesen azt vártuk a leginkább, hogy a tanács miként vélekedik a nagy jegybankok eszközvásárlási programjairól. Az elmúlt hónapok nagy kérdése ugyanis az volt, hogy a Fed belekezd-e a QE3 programja kivezetésébe, ez pedig nagyon fontos az olyan feltörekvő piaci devizák szemszögéből, mint a forint. A jegybank megítélése szerint "a nemzetközi környezet a laza monetáris kondíciók tartós fennmaradásának irányába mutat".

A Monetáris Tanács megítélése szerint a magyar gazdaságot számottevő kapacitásfelesleg jellemzi, az inflációs nyomás mérsékelt maradhat. A 3 százalékos inflációs cél középtávú elérése további monetáris lazítást tesz lehetővé. A globális pénzügyi környezet az elmúlt időszaki változékonyságát követően stabilizálódás jeleit mutatja. A monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja. A Monetáris Tanács úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre.

 

Privatbankar.hu