Tavaly a szervezők titokban tartották, hogy melyik irodaházba látogathatnak el a résztvevők, akik éppúgy élvezték a meglepetéseket, mint a kísérő programokat, előadásokat és a nyereményjátékot. Mára az esemény „megkomolyodott”: „az irodaházak megtekintésére, az éjszakába nyúló, egyedi buszos túrára építészeket és belsőépítészeket, az ügynökségek, fejlesztők és létesítménygazdálkodással foglalkozó cégek képviselőit, valamint a szakmai sajtó válogatott képviselőit invitáljuk. Mindezek mellett szakmai hírességek és bérlőjelöltek részvétele is színesíti a palettát.

Százhúsz fővel tervezzük a három, immár nyilvánosan kihirdetett irodaház bejárását, vendégül látva, előadásokkal tájékoztatva és remek programokkal egybekötött játékkal motiválva résztvevőinket.” – nyilatkozta az irodakereso.infonak a lelkesedéséből és jó értelemben vett szakmai fanatizmusából az éves során mit sem vesztő Feuertag Ottó, amikor arról kérdeztük, hogy mi változott, és mi az, amit megtartottak a tavalyi rendezvényhez képest. 


Röviden a programról:

Útitervünk:

19.00h: gyülekező az Eiffel Palace Irodaház (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.) VI. emeletén, a BCCH tetőtéri irodájában, ahol kiosztjuk a programfüzeteket, és részletesen ismertetjük nyereményjátékunkat.
Egy 120 éves ház!

19.30-20.30h: az Eiffel Palace Irodaház épületében, a tetőtéri bérterületen a BCCH (Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara) irodájának bemutatása.

20.30-21.00h: utazás közben, a Rudas Gyógyfürdő és a Múzeumi Negyed mellett elhaladva a projektek rövid bemutatása.


Egy új ház!
21.00-22.00h:
a Váci Corner Irodaházban (1138 Budapest, Váci Út 150.) az épület és a mintairoda bemutatása.


Egy 7 éves ház! 
22.15-23.15h: a Váci 33 Irodaház (1134 Budapest, Váci út 33.) épületének bemutatása, egy 7 éves ház üzemeltetési-bérbeadási tapasztalatai, valamint az utólagos „zöld „minősítés folyamata Ezt követően a túra tapasztalatainak összegzése, sorsolás, kötetlen zárófogadás az aulában.


Vendégeink a már jól bevált partybuszokon utazhatnak, miközben folyamatos vetítést tartunk az irodaházak és irodák, a partnereink és támogatóink anyagaiból készült összeállításokból.

A rendezvény célja: „Becsábítani a kifejezetten szakmai közönséget a valamilyen különleges aktualitással bíró irodaházakba és bérterületekre, hogy a szokatlanul nyugodt terekbe lépve, korábban nem lehetséges szemlélődést is megengedő formában, éjszakai séta alkalmával, szórakoztató módon ismerhessék meg a mindennapokban egyébként zárt világokat. Mindezzel kitűnő lehetőséget biztosítunk a szélesebb látókör kialakítására, az eszmecserére és egymás megismerésére, a kapcsolati rendszerek bővítésére.

Megtiszteltetésnek vesszük, hogy a tavalyihoz hasonlóansok szakember jelezte: eljön az Irodaházak Éjszakája II. rendezvényünkre!” – beszélt a nyilvánvalón túlmutató célokról Ottó, aki arról is biztosított mindenkit, hogy a nagysikerű nyereményjátékot idén is megismétlik a résztvevők között. Idén egy irodakereso.info megjelenést, egy portfolio.hu konferencia csomagot és egy nívós irodaszéket nyerhetnek a szerencsések. (Tavaly egy 200 ezer forint értékű Herman Miller sayl széket nyert egy fiatal hölgy.)

Jelentkezés június 17-ig, és további információ: www.facebook.com/irodahazakejszakaja


Videók és képek a rendezvényről:

https://www.youtube.com/watch?v=yRSVD4RMOxA
http://www.europadesign.hu/rolunk/galeria/?galery_id=44

 

Irodakereso.info