Az őstermelők, családi gazdaságok, kistermelők lehetőséget kapnak arra, hogy egy korábban nem használt értékesítési csatornán keresztül értékesítsék árujukat, közvetlenül a fogyasztónak, és a minőségi termelői áru egy lépésben, oda jusson el, ahol kereslet van rá.

„Már az előzetes egyeztetések alapján biztosak voltunk abban, hogy a kezdeményezés valamennyi érintett fél számára előnyös lesz, de a nálunk első alkalommal megszervezett piac népszerűsége felülmúlta a várakozásainkat.” – mondta el Pintér Dániel, a BFI Irodaház üzemeltetését biztosító Eston International PM üzletágának vezetője. Hozzátette: „Az általunk kezelt épületek üzemeltetésén túl igyekszünk azok bérbeadási mutatóit, ezáltal piaci pozícióját is javítani, ehhez már a korábbiakban is számtalan kreatív ötletünket sikerült a gyakorlatba ültetnünk. A BFI Irodaházban például színházjegy értékesítés folyik, mobil autómosó szolgáltatást is lehet igényelni, és rendszeresen szervezünk véradást. Célunk, hogy az épület bérlői ne csak üzleti tevékenységüket folytassák itt, de „lakják is be” az ingatlant, mely által igazi közösségi tér jöhet létre.”


A piac kínálatában nagyrészt bio- és organikus termékek szerepelnek, a termények betakarítása jellemzően a piacnap, illetve közvetlenül a feldolgozás előtt történik.

 

 

Eston