Hozzávetőlegesen 2,5 milliárd euró került befektetésre eddig ebben az évben a régióban, mely 38 százalékkal több, mint 2013 első felében. Tekintettel a tervben lévő tranzakciókra, melyek az év második felében zárulnak le, az idei évben az összbefektetés várhatóan meghaladja a tavalyi évét. A legtöbb befektetés Lengyelországban történt a második negyedévben és az első fél évre vonatkozó adatok is azt mutatják, hogy Lengyelország iránt a legmagasabb a kereslet a régióban.

Befektetési piac szektoronként

Közép- Európában a befektetések 43 százalékát adva továbbra is az irodapiac határozta meg a piacot a második negyedévben. Ez azt mutatja, hogy a befektetők különös bizalmat szavaznak a jó minőségű és jó lokációval rendelkező ingatlanoknak, a kevésbé jó elhelyezkedésű, de új kínálattal szemben. Az irodapiac legnagyobb tranzakciója és egyben a legnagyobb befektetési tranzakció a Prága 4. kerületében található City Tower értékesítése volt a PPF részére.

A legnagyobb kiskereskedelmi tranzakció a régióban a második negyedévben az ING tulajdonában lévő budapesti Allee Bevásárlóközpont 50 százalékának értékesítése volt, melynek értéke 95 millió euró. További jelentős tranzakciók, hogy a Meyer Bergman megvásárolta a prágai Fashion Aréna központot és a CBRE Global Investors megvette a Galeria Mazovia bevásárlóközpontot a lengyelországi Płock területén. A régió kiskereskedelmi piaca további jelentős aktivitásra számíthat az év második felében.

James Chapman, Partner, a Cushman & Wakefield CE befektetési csapatának vezetője elmondta:
“A nagyobb befektetők Lengyelország és Csehország területén keresnek kiemelkedő bevásárlóközpontokat, melyek jobb értéket kínálnak, mint más főbb európai országok. A lengyel és cseh regionális városokban is hasonló a helyzet. Magyarország és Szlovákia elsődleges bevásárlóközpontjai is visszakerültek azon befektetők képernyőjére, akik vásárolni szeretnének.”

Az összes befektetés 14 százalékával az ipari ingatlan szektor is felülmúlja az elmúlt 10 év teljesítményét. A Blackstone megvásárolta a Standard Life Investments tulajdonában lévő logisztikai portfoliót Lengyelországban 118,2 millió euróért, mely a legnagyobb raktárépület tranzakció és összességében a második legnagyobb tranzakció volt a régióban. A kereslet ebben a szektorban nem mutat visszaesést és várhatóan több jelentős ügylet is lezárásra kerül a harmadik negyedévben, viszont az üres területek tekintetében mutatkozhat némi csökkenés az év vége felé és 2015-ben is.



Befektetési piac országonként

Csehország sokat profitál a megnövekedett számú tranzakcióból, mely a befektetők visszatérésének hatása, ami pedig a javuló gazdasági mutatóknak tudható be. A teljes befektetési volumen az országban az előző negyedévben elérte a 340 millió eurót, míg ez a szám 2013-ban csupán 108 millió euró volt. 

Lengyelországban kevesebb tranzakció köttetett, de több ügylet lezárásával a harmadik negyedév során jelentős növekedésre számítunk. Az országban a második negyedévben 497 millió euró befektetés történt.

A befektetők étvágya Szlovákia, Románia és Magyarország iránt 2014 első felében megnövekedett, ahogy az alapok újra érdeklődést mutatnak ezen területek iránt. A fent említett Allee bevásárlóközpont 50 százalékának eladásával Magyarország a legjobb második negyedéves teljesítményét produkálta 2010 óta és várhatóan további jelentős ügyletek kerülnek hamarosan lezárásra. Bízunk benne, hogy ez a fellendülés hatással lesz az adott területek fejlődésére 2014 második felében.

 

 

Cushman