A hétfői Design Workshop Reggelin, friss croissant és forró kávé mellett értesültek gyakorló lakberendezők, építészek, belsőépítészek, valamint frissen végzett, és tanulmányaikat folytató építész-, belsőépítész-, formatervező hallgatók közösségi tereink - vendéglátóhelyek, irodák, előadók – berendezésének a forma és funkció közötti összhangot felborító, és az ember igényeit kiszolgáló mobíliákról - az Europa Design bemutatótermében.

Feuertag Ottó a közösségben való ülés- és együttélés tereiről tartott bevezetőjét Rex-Kiss Béla designtörténeti előadása követte, az ülőbútorok fejlődéséről. A hallgatóság a budapesti Nemzeti Színház, és egyéb nemzetközi példák nagy előadótermei bemutatásán keresztül ismerkedtek meg a tervezés működési intelligenciájával. Kivesézték a forma és funkció kapcsolatát: „a termék, a produktum - a szék, amin ülünk -, mennyire alkalmas betölteni a funkciót? A tervezőnek milyen többlet, másodlagos funkciója volt a termék betervezésével, a belsőépítésznek mennyi előzetes információja volt arról, hogy az működni fog-e vagy sem? Vagy meghal a forma oltárán a funkció?”

Feuertag Ottó szerint célirányos, „szőrszálhasogató” kérdéseket tegyünk fel a terméktervezőknek egy projekt esetén; „Ismerkedjünk meg egy termék funkcióival, tudjuk meg, milyen csomópontot mire fejlesztettek ki! Mindig vonjunk be megfelelő társtervezőt a tervezésbe, hozzunk létre megfelelő szakmai csapatot, ugyanezt kérjük a megbízó cégtől is a problémakör jobb megismeréséért, szerezzünk ismereteket a működési, takarítási, üzemeltetési problémákról. Minél több problémát tudunk meg az üzemeltetőtől, szállodák, iskolák, nagy előadók, egyéb közösségi terek tervezése esetén, annál hatékonyabban tudunk tervezni.”


Megfelel-e az ülőbútor annak a célnak, amire használják?

Rex-Kiss Béla designtörténeti példákkal ecsetelte forma és funkció kapcsolatát: a Knósszoszi Palota bemutatott trónja, a közvetlen funkcionális megjelenés mellett, plusz tartalommal bírt: státuszt, hatalmat fejezett ki, mely az ülőfunkció kárára ment: merev testtartást eredményezett, ahogy az amfiteátrum kőpadsora sem a kényelméről híres. A kényelmetlen ülőbútorok között sorolta fel I. Dagobert Frank király bronz trónját is.


Miért ült a sátrában is nyergen Napóleon?

A nyereg formája maximálisan figyelembe veszi a ló és lovas kapcsolatát - tudtuk meg Rex-Kiss Bélától -, maximális komfortot nyújt, kiszolgálta a funkciót: „lovon aludtak, hadakoztak, ettek-ittak, még lányrablás is történt nyeregből!” - a korabeli székből. 

 

Mikor okoz derékfájdalmakat egy szék?

Rex-Kiss Béla beszélt a Nyírbátori templom gazdagon formált, de hatásosan derékfájdalmat okozó fa széksoráról is, ahogy egy Makovecz-ház berendezéséről megállapította: az épület megformáltságához illeszkedő szellemiséget közvetít, a Mackintosh - étkezőszékek túldimenzionált háttámláiban a 19. századi ember társadalomi eszményeinek jelölését érti.

 

Miért kényelmetlen a kávéházi szék?

Az építész, belsőépítész előadó elmesélte, hogy a híres, 4. és 14. számú Thonet-székek - melyek az első, sorozatgyártott, hajlított rúdfa elemekből álló ülőbútorok -, kényelmetlenek, mert párnázott székként rendelték meg őket, de anélkül, fa kerettel és háttámlával kerültek forgalomba - így hosszabb használat esetén kényelmetlenek. Meglepő, vagy sem, épp ezért alkalmazzák szívesen - és tudatosan -, kávéházakban, hogy minél gyorsabban cserélődjenek a vendégek. 



Miért ergonomikus az irodai szék?

Irodai székek esetén fontos az ergonómiai szempontok figyelembevétele, az emberi anatómiára épülő tervezés, amikor a felhasználó számára leginkább megfelelő bútor, tárgy tervezése a cél – ilyen az 1994 óta gyártott, Aeron irodai szék, melyet három méretben gyártanak, hogy minél jobban kiszolgálja a testmagasságból eredő eltéréseket.



Mi zümmög a színházi szék alatt?

„Mit tehet a tervező? Milyen módszerekkel lehet a tervezőnek az esztétikai tartalmat növelni? Hol lehetnek azok az eszközök, ahol megtakarításokat lehet javasolni, hogy a fontosabb, műszaki intelligenciát igénylő széknél nagyobb megtakarítást okozzon?”
A spanyol FIGUERAS fejlesztőivel, Jean Nouvel kifejezetten a tervezett épülethez tervezte a szék formáját – mesélte Rex-Kiss Béla -, melyet kis szériában de high tech minőségben gyártanak, és számos egyedi műszaki megoldásokat tartalmaz: a színházi szék olykor a padlózati légbefúvót is a talpszerkezetébe integrálja.



Hogyan dolgoznak külföldi építészek Magyarországon?

„Milyen lehetőségeket biztosít ez a hazai tervezők számára? Milyen társtervezőket vonnak be egy projektnél a munkába?” Az építész, belsőépítész előadó elmondta, hogy a Nemzeti Színház eredeti koncepciói megalkotói között angol belsőépítész is dolgozott, aki az alkalmazandó anyagok, szerelvények, kárpitozás meghatározása mellett a szőnyegburkolatért is felelt. 



Hogyan kezdjen karrierépítésbe egy frissen végzett fiatal?

A résztvevőkkel egyetértésben, Rex-Kiss Béla fontosnak tartja a kapcsolati tőkét. Azt javasolta a fiataloknak, hogy próbálják ki magukat külföldön – ahogy ő is tette, a Foster+Partners irodánál, Londonban. A hétfői Design Workshop Reggeli végén, Feuertag Ottó, a BKF Art KickOff eseményen bemutatott „Végzős vagyok, de hódítani akarok!” előadásanyagát is megosztotta a jelenlévőkkel mintegy reagálva a tapasztalt tervező javaslatára. Hangsúlyozta továbbá a szakmai ismeretek bővítésének fontosságát a tanulmányok befejezése után is - tanfolyamok, képzések, pályázatok, vásárlátogatások, kiállítás - showroom látogatások formájában.

Folyamatosan frissülő hírek:
www.europadesign.hu
www.facebook.com/europadesign