-    Miért olyan fontos a FIABCI Prix d'Excellence díj?
-    Ez az ingatlanfejlesztői szakma legrangosabb elismerése. A FIABCI-t 1948-ban alapították. Ma már 60 országban működik; a világ első számú, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó szakembereket tömörítő szövetsége. Több mint két évtizede szervezi meg a világ legrangosabb ingatlanszakmai elismerésének számító „Prix d’Excellence” nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatot, melynek kizárólagos médiapartnere a Wall Street Journal. A pályázat történetében eddig 35 ország ingatlanfejlesztői értek el kategória győzelmet, illetve második díjat. Az odaítélés során meghatározó szempont, hogy a pályázóknak sikerül-e összhangot találniuk a társadalmi igények, a fenntarthatóság és a gazdaságági eredmény között. A 2013-as pályázatra 2012 végéig lehetett jelentkezni, a zsűrizés két lépcsőben történt. A bírálatban összesen 34 ország 72 szakembere vett részt.


-    A díjátadót mindig máshol rendezik. Idén ki volt a házigazda?
-    A  FIABCI Prix d'Excellence 2013. évi pályázatának díjátadó ünnepségét a Tajvan szigetén fekvő Taichung városában rendezték. A 800 fős gálavacsora a hagyományoknak megfelelően a FIABCI 65. kongresszusának egyik legfontosabb eseménye volt. Az idei pályázat távol-keleti fölényt mutatott: A 11 kategóriából 10 első díjat és 7 második díjat ázsiai fejlesztés nyert el. Ezen belül is kiemelkedett Szingapúr teljesítménye 5 első helyezéssel. Európából nem volt kategória győztes. A két magyar díjazott így nemcsak Magyarországot, hanem Európát is képviselte a rangos versenyen. Mindez valószínűleg az egyes régiók gazdasági fejlődés terén tapasztalható különbségét, valamint a fejlesztők eltérő aktivitását tükrözi. Az idei magyar eredmény kimondottan jónak tekinthető, hiszen ezt az építőipar válsága ellenére sikerült elérni. 


-    Kérem, mutassa be néhány mondatban a győztes magyar pályázókat!
-    Engedje meg, hogy kicsit távolabbról kezdjem a válaszomat! A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat egyik célja a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi szereplésének előkészítése. Ezt a célt az elmúlt 14 évben sikerült elérni, és az eddig elnyert 12 első és 14 második díj alapján Magyarország az európai országok közül a legjobb szereplést mondhatja magának, megelőzve a pályázaton eddig szintén nyertes  18  európai országot.  A  FIABCI Prix d'Excellence értékelése nem az adott fejlesztés nagysága, hanem annak minősége alapján történik, figyelembe véve a fejlesztési koncepciót, az építészeti és műszaki minőséget, a gazdasági eredményt, a marketing és értékesítés sikerét, a környezeti értékek védelmét és a létesítmény társadalmi hasznosságát. Ebből következik, hogy a magyar fejlesztések eredményességét a gondos előkészítés, az építészeti minőség, az örökségvédelem és a többi szempont alapos figyelembe vétele alapozza meg. A sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostor felújítására, illetve a Zsolnay Kulturális Negyedre éppen ezek az erények a jellemzőek. A zsűri mindig nagyra értékelte a magyar fejlesztéseknek az építészeti és kulturális örökség védelmére tett erőfeszítéseit. Dicséretes, hogy nem csupán az értékek megőrzése a cél, hanem az is, hogy a létesítmények új funkciójának megteremtésével hosszú távú, értelmes hasznosítás is biztosítja az épületek fenntartását.


-    Nézzük meg őket egyesével!
-    A sopronbánfalvi pálos–karmelita kolostor a felújítást követően meditációs központként működik. Ez egyrészt az eredeti rendeltetés átértelmezése, de egyben szerves folytatása is. Fontos megemlíteni, hogy a fejlesztés magántőke bevonásával történt, és nem csak a műemlék épület, de a környezete is megújult. A Zsolnay Kulturális Negyed különlegessége, hogy Pécsen egy funkcióját vesztett ipari műemlék megőrzése és az eddigiektől teljesen eltérő, közösségteremtő célú újrahasznosítása történt úgy, hogy közben egy nagy értékű, többfunkciós együttessel gazdagították Európa kulturális fővárosát. A Kulturális Negyed a megvalósítás óta eltelt időszakban folyamatosan hozza az elvárt látogatottságot, és ellentétben az ilyen jellegű létesítményekkel, bevételt is termel, részben fedezve az üzemeltetési költségeket.


-    A két díjazotton kívül volt még magyar nevezés?
-    Indult a K&H irodaháza, az Autóklub új központja és a Tatai Platán Restaurant & Café – Várárok Vendégház is. Sajnos e három induló nem jutott a díjazottak közé, pedig mindhárom igen színvonalas fejlesztés. Az irodaház kategóriában minden évben nagyon sok jó épület szerepel, és kimondottan nehéz ebben a mezőnyben a nyertesek közé kerülni. Ezért is jelentős a korábbi magyar győztes irodaházak eredménye. Különösen sajnálom, hogy a Tatai Platán Restaurant & Café – Várárok Vendégház a szálloda kategóriában, szoros versenyben végül nem kapott díjat.


-    Min múlott a siker?
-    Talán az első üzleti év kevésbé jó mutatói miatt nem lett befutó, hiszen az építészet és kivitelezés színvonala példaértékű, az örökségvédelmi és környezet-fejlesztési szempontok alapján is kiválónak mondható, nem véletlenül lett második a magyar versenyben.


-    Milyen volt a gála? Milyen érzés volt magyarként ott lenni?
-    A teljes kongresszus szervezése elsőrendű volt, és ez különösen igaz a díjkiosztó gála esetében. A világ minden tájáról összesen 800 vendég volt jelen, akik lelkesen ünnepelték a díjazottak képviselőit. Magyarországot Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. igazgatója, valamint Karsai Gábor, a kolostor beruházójának, a Nistema Kft. igazgatója képviselte, és fogadta a gratulációkat. Csak tolmácsolni tudom véleményüket, miszerint egy ilyen nemzetközi elismerés után azzal a tudattal térnek haza, hogy érdemes volt évekig dolgozni a fejlesztés sikeréért, és mindent meg fognak tenni azért, hogy amennyiben hasonló létesítmények valósulnak meg városukban, azok is sikerrel induljanak el a nemzetközi versenyen. Nagyon jó érzés azt tapasztalni, hogy egy rangos nemzetközi megmérettetésen Magyarország a nála gazdaságilag sokkal erősebb országokat megelőzve tud sikereket elérni, bebizonyítva, hogy nem csak a rendelkezésre álló források nagysága, hanem azok jó felhasználása, a megfelelően megválasztott fejlesztési koncepció, a gondos előkészítés, a kiváló tervezés és a magas színvonalú kivitelezés hozza meg a jó eredményt.


-    A hazai építőipar kibocsátása jelentősen csökkent. Mi a helyzet a minőséggel?
-    Az építőipar minőségét általánosságban nem tudom megítélni, azonban a pályázatra nevezett létesítmények esetében a színvonal jó, sőt bátran mondhatom, hogy kiváló. 


-     Hol tart a jövő évi pályázat?
-     A FIABCI Prix d'Excellence jövő évi pályázatát megelőzi a hazai, immár XV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat. A pályázat eddig lebonyolított tizennégy fordulójára nevezett több mint 270 projekt reprezentálja a rendszerváltás óta eltelt időszak legjobb alkotásait, és a pályázatok anyaga alapján jól nyomon követhető a szakma fejlődése és a tendenciák változása. Már megkezdtük az idei szervezést, a támogatói kör változatlan. Nagy segítséget kapunk tőlük, és remélem, hogy idén is sikerül a tavalyihoz hasonló színvonalas pályázatot rendezni. Idén külön hangsúlyt szeretnénk fektetni a termál- és gyógyvizekre alapozott fürdő-fejlesztésekre, tekintettel a nemzetközi pályázat resort kategóriájára. 


-     Mit érdemes erről tudni?
-   Ebben a kategóriában a pihenést, felüdülést, aktív feltöltődést szolgáló létesítményeket értékelik. Ide tartoznak többek között a gyógy- és termálvízre alapozott fürdők, uszodák és strandok. Annak ellenére, hogy Magyarország egyik legfontosabb természeti kincse a termál- és gyógyvíz, - melyre alapozva igen sok új beruházás és a már meglévő létesítmények rekonstrukciója és fejlesztése valósult meg az elmúlt években -, a resort kategóriában a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton eddig csak a kecskeméti uszoda indult (2012-ben). A nemzetközi versenyben még nem volt magyar nevezés. A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat szervezőinek az a célja, hogy a nagy nemzetközi visszhangot keltő rangos versenyen végre megjelenjenek a kiváló magyar fejlesztések ebben a kategóriában is. Véleményünk szerint az ország hírneve szempontjából egy termál- vagy gyógyvízre alapozott fejlesztés még annál is nagyobb jelentőségű, mint más szintén nagyon fontos létesítmény (irodaház, bevásárló-központ, lakóépület stb.) díja, mert ez az a terület, amelyben Magyarország különlegeset tud nyújtani, sőt nemzetközi összehasonlításban is sokkal jobb, mint versenytársai. Ezért próbáljuk meghívni a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatra az ilyen fejlesztéseket megvalósító cégeket.


-    A szakmában nagy visszhangot kapott, hogy több területre kiterjedő együttműködést alakítottak ki az irodakereso.info oldallal, amely a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat kiemelt online média partnere is.
-     A nívódíj kapcsán az együttműködés alapja a pályázat szervezésében történő közös munka, támaszkodva partnerünk irodapiaci ismereteire. Segítségükkel ki tudjuk választani a feltételeknek megfelelő irodaház fejlesztéseket, és meg tudjuk őket hívni a pályázatra. A hagyományoknak megfelelően a pályázatok elbírálásában a pályázatot támogató partnereink képviselői is részt vesznek, szaktudásukkal emelve a bírálat színvonalát. Tágabb kontextusban pedig abban látunk fantáziát, hogy az irodakereso.info, nemcsak a hazai irodapiac szakértője: irodakereső hálózata per pillanat öt ország irodapiacát nyitja meg, teszi átláthatóvá, ami egyedülálló lehetőséget hordoz magában, hiszen a FIABCI Magyar tagozata aktívan támogatja azokat a FIABCI nemzeti tagozatokat, amelyek a magyar ingatlanfejlesztési pályázathoz hasonlóan tervezik a saját nemzeti pályázatuk szervezését.

 

Képek a tavalyi indulókról

 

Irodakereso.info