Ez alapján a jogalkotó nem kívánt változtatni a korábban már jól bejáratott gyakorlaton mely alapján: termék értékesítése vagy szolgáltatás nyújtása esetében ha a felek részlet fizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg akkor a számlázás szerinti teljesítési időpont marad a fizetés esedékessége, azaz a fizetési határidő.
Nem csak a versenypiac, hanem az állami és önkormányzati szféra ingatlan-bérbeadással foglalkozó cégei és több mint 10 ezer bérlője is „fellélegezhet” a törvénymódosítás értelmében.

Mint ismeretes, eredetileg az áfa-törvény (2007. évi CXXVII. 58.§.) 2014. július l-jével módosult volna. A módosítás értelmében folyamatos (időszakos elszámolású) szolgáltatások esetén az áfa-törvény szerinti teljesítési időpont az elszámolással érintett időszak utolsó napja lett volna és nem a fizetési határidő napja.


Az IFK és az MBSZ korábban is jelezte, hogy a változás komoly problémát jelentene olyan esetekben amikor a felek úgy állapodnak meg, hogy a szolgáltatás igénybevevője egy adott időszakra vonatkozó díjat előre köteles megfizetni. Az ingatlan-bérbeadási/üzemeltetési megállapodások jellemzően ilyen ügyletek. Ezekben az esetekben ugyanis az időszak utolsó napja (például minden hó 31-e) előtti fizetési kötelezettség az új szabályozás alapján előlegnek minősült volna, amelyre előlegbekérőt, előlegszámlát és majd az időszak utolsó napján végszámlát kellet volna kiállítaniuk.


A két szervezet szerint, ha életbe lépett volna a módosítás; az érintett bérlőkkel már megkötött szerződéseket egyenként módosítani kellett volna  ami bizonytalanná tette volna mind a bérlő, mind pedig a bérbeadó helyzetét.



Zempléni