A szerződésállomány volumene szintén növekedett, 11,7%-kal magasabb az egy évvel korábbi adatnál. Az elmúlt időszakokhoz hasonlóan a növekedés továbbra is az egyéb építmények főcsoportban (út, vasút, közmű) történt bővülés eredménye. Az épületek építésére vonatkozó szerződések esetében gyakorlatilag stagnálás figyelhető meg, mivel új lakó- és kereskedelmi ingatlanberuházások még mindig nagyon kis számban indulnak.

A várakozásoknak megfelelően a 2013-ban véget érő EU-s költségvetési ciklus végére felgyorsult az uniós támogatások felhasználása. A még jelenlévő szabad források odaítélése és sikeres lehívása is kapaszkodót jelenthet az ágazat számára az elkövetkező évben.

Bizakodásra ad okot, hogy az építőipar volumenének folyamatos csökkenése megállni látszik, ugyanakkor az elmúlt évek alacsony kibocsátása egyértelműen érezteti negatív hatását az ágazat teljesítőképességén. A mérnöki és szakmunkás humán tőke érzékelhető erodálódása – vállalkozások megszűnése, foglalkoztatottak számának csökkenése és nyugat-európai munkavállalása – és a szűkülő piaci verseny minőségi és teljesítési kockázatot eredményezhet az elkövetkező évek beruházásai számára." - mondta Lipcsei Gábor, elnők.

 

Zempléni Kommunikáció