A Citadella tövében épült 0,6 hektáron fekvő Villa Montana felújítása és bérlői igények szerinti kialakítása lezárult. Az összesen közel 2.200 négyzetméteres területet a bérbe vevő társaság a testre szabható modern irodatér, a bel-budai exkluzív lokáció és a jó megközelíthetőség miatt választotta ki idén tavasszal. A Villa Montana bérlője egy jelentős nemzetközi szoftverfejlesztő cég dinamikusan bővülő magyar leányvállalata.
 
„Fontos volt számunkra, hogy a korábbi tulajdonosnál foghíjasan üzemeltetett ingatlant a felújítást követően minél előbb fel tudjuk tölteni és hozzájáruljon a cégcsoport árbevételének és eredményének növekedéséhez. Jelenleg a teljes terület kétharmadára érvényes a hosszú távra megkötött bérleti szerződés, de ez az arány tovább emelkedhet. Bár a kisebb irodaterek iránti, az utóbbi években felfokozott igények közepette a portfóliónk kihasználtsága folyamatosan magasan a piaci átlag felett teljesít, az elmúlt hónapokban az is észrevehető volt, hogy az átlagos tranzakcióméret jelentőse n megugrott és a nagyobb irodák is keresetté váltak.” – emelte ki Ádámosi György, az Appeninn Holding igazgatótanácsának elnöke.
 
A BRF adatai szerint a 2014 első három negyedévében regisztrált irodaterület igény nagysága megközelítette az előző teljes naptári évek teljesítményét, miközben a kihasználatlansági ráta tovább csökkent, immár 16,9 százalékon áll. A budapesti irodapiacon az elérhető, jó ár-érték arányú irodaterek fokozatosan csökkenek, a kihasználtság folyamatos növekedése mellett már most is érezhető egyfajta strukturális hiány a budapesti irodapiacon, amely lendületet adhat az új fejlesztések megindulásának is.

 


Babel Communications