A TriGranit a tekintélyes World Finance magazin 13 európai ingatlan-díjkategóriája közül két kategóriában – Az Év Ingatlanvállalata és Az Év Kiemelkedő Teljesítménye – érdemelte ki az elismerést. Az év ingatlanvállalata díjat kifejezetten azok az ingatlanpiaci cégek kapják, amelyek különösen nagy hatást gyakoroltak az ágazatra 2015-ben, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalat díj pedig az erőfeszítést, illetve és az átlagon felüli szolgáltatásokat ismeri el.  A TriGranitot e rangos díjak mellett további megtiszteltetés is érte, ugyanis a World Finance 2015. évi 100-as listájára is felkerült. A listán olyan személyek és vállalatok szerepelnek, amelyek kimagasló teljesítményt nyújtottak a legkülönbözőbb területeken, és élen járnak ágazatuk fejlődésének előmozdításában.

 „Komoly eredményként könyveljük el, hogy immár második éve érdemeltük ki a World Finance magazin nívós díját, amely egyúttal vállalatunk erőfeszítéseit és a kiváló teljesítmény iránti hosszú távú elköteleződését is jól mutatja. Ez azért különösen fontos, mert tavaly a teljes közép- és kelet-európai ingatlanszektorban egyértelműen beindult a növekedés, és egyre fokozódik a vállalkozások közötti egészséges verseny” – nyilatkozta Török Árpád, a TriGranit vezérigazgatója.

A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy a vállalat folytatja a terjeszkedést újabb, stratégiailag kiemelt helyen fekvő irodai és kiskereskedelmi ingatlanok vásárlásával, fejlesztésével és kezelésével. A TriGranit elsősorban a közép- és kelet-európai ingatlanpiacra összpontosít. 2015-ben elkészült a krakkói Bonarka for Business irodaház-komplexum 10 000 négyzetméter bérbe adható irodaterülettel rendelkező „E” épülete, és jelenleg is épül az „F” és a „G” épület, amelynek bérbe adható területe összesen 20 000 négyzetméter lesz. Emellett a vállalat számos irodai projektje előkészítés alatt (pre-development) áll: tervben van egy 30 000 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező irodaépület Magyarországon, egy 25 000 négyzetméteres Szlovákiában és további 40 000 négyzetméter irodaterület Lengyelországban. A kiskereskedelem terén jelenleg két projekten is dolgozunk, ezen ingatlanok bruttó alapterülete megközelíti a 160 000 négyzetmétert.

A World Finance magazin 2007-ben létrehozott díja az egyik legfontosabb iparági elismerés a nemzetközi vállalatok körében. Az elismert kutatókból és olvasókból álló zsűri különféle kritériumok alapján választotta ki a 2015. évi díjazottakat a jelöltek közül. A legfontosabb szempontok között megemlítendő a kivitelezés minősége, az aktuális szolgáltatások és fejlesztések, a design és a koncepció, a finanszírozás, az innováció és az előremutató szemléletmód, valamint a fenntartható gyakorlatok és a környezettudatosság.



TriGranit