Az Europa Design által életre hívott rendezvény második alkalommal célzottan az ingatlanipari szakemberek felé fordult. Ügynökségek, fejlesztők és létesítménygazdálkodással foglalkozó cégek képviselői utaztak a szakmai sajtó képviselőivel, hogy az éjszakai program alkalmával szórakoztató formában ismerhessék meg a szokatlanul nyugodt irodaházakat és bérterületeket.


Feuertag Ottó, az Europa Design alapító-tulajdonosa tájékoztatása alapján az Irodaházak Éjszakája III. újra nyit a szélesebb közönség felé, regisztrálhatnak építész, belsőépítész és lakberendező hallgatók, illetve bárki, aki ez irányú kíváncsiságát szeretné csillapítani.
A komoly kommunikációs értékű programon kitűnő lehetőség nyílik a témában szélesebb látókör kialakítására, szakmai eszmecserére, a kapcsolati rendszer bővítésére és rendhagyó kikapcsolódásra.

 

A korábbiaknak megfelelően a rendezvény három, még nem látogatott budapesti irodaházat vesz célba, többek között a 20 éves Madách Trade Centerben a WhitePages körpanorámás irodáját is megtekinthetjük az irodakereso.info és az Open Gates Hungary Kft. támogatásával.


A túra során szerzett információk segítségével a résztvevők játékos formában nyerhetnek. 2013 őszén egy Herman Miller - Sayl szék, idén júniusban egy Actiu - Stay “Night Edition” szék talált gazdára az Europa Design interaktív kvízjátékával.


A megtekintésre kerülő három iroda, irodaház:
1.    Madách Trade Center – WhitePages ( 1075 Budapest, Madách Imre út 13-14.)
2.    Microsoft – Graphisoft Park 3. (1031 Budapest, Záhony u. )
3.    Regus Bank Center (1057 Budapest, Szabadság tér 7.)


Találkozó helyszíne: Madách Trade Center, WhitePages iroda, 19:00 (1075 Budapest Madách Imre út 13-14.).

Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Pontos helyszínek, regisztráció és részletek: Regisztráció

 

Irodaházak Éjszakája II. videó: Irodaházak Éjszakája II.

 

 

Europa Design