-    Amit a Tower Offices kínál, vagyis a szolgáltatott iroda, Magyarországon relatíve kevéssé ismert szolgáltatás.
-    Ez így van, de amikor a potenciális partnereink felismerik, hogy nálunk induló költségek nélkül, akár egy napon belül elkezdhetnek dolgozni, és mindezt kifejezetten rugalmas keretek között, az számukra azt is jelenti, hogy a valódi tevékenységükre koncentrálhatnak.


-    A Váci út elején található Westend irodaház teljes hetedik szintjét kibérelték. Kinek és mit kínálnak?
-   
Nyolc éve vagyunk jelen az irodapiacon. Tanúi voltunk a válság előtti nagy fellendülésnek, és átéltük azt is, amikor 2008 ősze után az irodapiac óriási nyomás alá került: sok bérlő tönkrement, illetve kivonult. Azok, akik pedig maradtak, minden korábbinál komolyabban vették a költséghatékonyságot. Ez azt is jelentette, hogy az irodaterületet bérlő vállalkozások a korábbinál alacsonyabb létszámmal és kisebb helyen szeretnék megoldani a feladataikat. A klasszikus „A” kategóriás irodaház szolgáltatók a hirtelen változásokra, az akár hónapról hónapra változó bérlői igényekre nem tudnak reagálni. Az is jellemző erre a szegmensre, hogy az irodaházak az egybefüggő szinteket nem szívesen osztják fel cellákra. A klasszikus szolgáltatók egybefüggő, nagy területeket akarnak bérbe adni. Ami tulajdonképpen érthető, de a piac ma már mást követel. A Tower Offices pedig éppen ezekre a megváltozott igényekre ad válaszokat.


-    Ha jól értem Önt, idejöhetek az ötfős cégemmel, azzal a kívánsággal, hogy egy szolgáltatott irodát szeretnék, de nem tudom, hogy meddig maradok, és azt sem, hogy mekkorára bővülünk?
-    Akár holnap elkezdhet nálunk dolgozni! A lényeg éppen ez: a kétfős start-upoktól kezdve a 25-30 fős cégig mindenkit ki tudunk szolgálni felszerelt, azonnal költözhető, panorámás irodákkal. A designbútorok kényelmet, egyszersmind reprezentatív üzleti környezetet biztosítanak. Van négyfős vezetői tárgyalónk elegáns bőrbútorokkal, és rendelkezésre áll egy akár negyven főt befogadó meeting room is, projektorokkal, szélessávú internettel pl. sajtótájékoztatók, videokonferenciák céljára. A belső terek rugalmasan variálhatóak: épp a napokban kérte egy bérlőnk, hogy egy ötfős teamnek biztosítsunk egy külön „projekt-szobát”, mert egy bizalmas jellegű munkán szeretnének háborítatlanul dolgozni. 


-    Kik a bérlők?
-    Azok a cégek, akiknek fontos a lokáció, a színvonal, a megjelenés, a presztízs, és a fejlett technológia.  Örömmel látjuk, hogy nem csak multinacionális hátterű cégek érdeklődnek a Tower Offices iránt, hanem olyan hazai start-upok, ügyvédi irodák is, akiknek fontos a prémium szintű, irodaházi megjelenés, amit időbeni korlátok nélkül, rugalmas szerződések keretében akarnak igénybe venni. Itt, a Westend irodaházban 1400 nm-en több, mint 20 bérlőnk van, jelenleg 96%-os kihasználtsággal. A nagy érdeklődésre való tekintettel itt most az irodák foglalhatóak, elő lehet rájuk jegyezni. Az áprilisban nyílt Tower Offices MOM Parkban 1000 nm-en 15 cég bérel tőlünk különböző nagyságú területet amelyen 80%-os a feltöltöttségünk hihetetlen mértékű bérlői érdeklődés mellet.  Az új szerződések 50%-át IT cégek kötik. Olyanok, akik versenyeznek a jó munkaerőért, és ebben a Tower Offices hatékony partner: prémiumértékű munkakörnyezetet biztosítunk, természetes napfénnyel, konditeremmel, zuhanyzóval, füvesített tetőterasszal és frissen facsart narancslével. Ezek apróságnak tűnhetnek, de a bérlőinktől tudjuk: a képzett IT-szakembereket nem lehet csupán pénzzel megvásárolni. Ők trendi és inspiratív helyen akarnak dolgozni, ahová öröm reggelente megérkezni.


-    Jellemzően meddig maradnak a bérlőik?
-    A mi tapasztalatunk az, hogy a cégek egy évre látnak előre. Amit a visszajelzések alapján látunk: értékelik azt, hogy a futamidőn belül is rugalmasak a kondíciók, akár napokon belül is változtathatunk a bérelt területen. Ami őket örömmel, bennünket pedig büszkeséggel tölt el, az az, hogy nemzetközi szinten is egyedülállóan átlátható és tervezhető a Tower Offices szolgáltatása: nincsenek rejtett vagy extra költségek: az árban eleve benne van az összes szolgáltatás az angolul beszélő és komoly feladatokat is ellátó recepcióssal kezdve, a multifunkcionális, hi-tech eszközökkel felszerelt tárgyalókon és konferenciatermeken át egészen a minőségi szerverterem igénybevételéig.


-    Mindkét helyszínen a legfelső emeleteken kínálják a szolgáltatásokat. Merre akarnak terjeszkedni?
A Westend irodaházban és MOM Parkban is opciónk van újabb szintekre, és erősen tárgyalunk további budapesti, prémium irodaházakkal is, hiszen várakozáson felüli a szolgáltatásaink sikere. A közép és hosszú távú terveinkben szerepel a nemzetközi porondra történő kilépés is: ahogy említettem, Nyugat-Európában ez egy széleskörűen ismert és keresett szolgáltatás.

 

 

Irodakereso.info